A császármetszéssel késlekedtek, a baba oxigénhiányos agykárosodás miatt elhunyt
Szülészet-nőgyógyászat
A cukorbeteg, magas vérnyomású édesanya gyermekét hüvelyi úton hozta világra. A kórház a császármetszés elvégzésével késlekedett (orvosi műhiba), a baba megszületett, de a kialakult oxigénhiányos agykárosodás miatt később meghalt.
Az ügyvéddel eljáró hozzátartozóknak az orvosi műhibaperben a bíróság 10 millió forint kártérítést ítélt meg.
15 éves gyermek gyógyszer helyett tömény káliumoldatot kapott, ezért elhunyt
Gyermekgyógyászat
A 15 éves gyermek rosszindulatú combcsontdaganat miatt végzett kemoterápia során gyógyszer helyett tömény káliumoldatot kapott (orvosi műhiba). Az újraélesztését követően éber kómába került, másfél év után elhalálozott. A pert még gyermek életében megindították.
Az ügyvéddel eljáró családnak az orvosi műhibaperben a bíróság 51 millió forint kártérítést ítélt meg.
Májtályog esetén elmulasztottak sebészi konzíliumot kérni, a beteg elhunyt
Hasi sebészet
A korábbi gyomorműtét során a véráram útján létrejött májtályog vérmérgezést, sokszervi elégtelenséget okozott, amely miatt a beteg elhalálozott. A gyulladásra utaló laboratóriumi és klinikai kép ellenére sebészi konzíliumot nem kértek (orvosi műhiba).
Az ügyvéddel eljáró hozzátartozóknak az orvosi műhibaperben a bíróság 13 millió forint kártérítést ítélt meg.
Gátmetszés utáni harmadfokú gátrepedés széklettartási képtelenséghez vezetett
Szülészet-nőgyógyászat
A hüvelyi szülés után gátmetszés ellenére harmadfokú gátrepedés következett be. A sérülés ellátásába végbél sebészetben jártas orvost nem vontak be (orvosi műhiba), széklettartási képtelenség jött létre. A korrekciós műtét jelentős javulást nem ért el.
Az ügyvéddel eljáró betegnek az orvosi műhibaperben a bíróság 12 millió forint kártérítést ítélt meg.
Vírusos agyvelőgyulladást 3 napos késedelemmel kezeltek, agykárosodás alakult ki
Gyermekgyógyászat
Nyolc éves gyermek a felvételét követően zavarttá vált, de a kórház a fertőzésre nem gondolt (orvosi műhiba). MR felvételre csak akkor került sor, amikor görcsök, eszméletvesztés alakult ki. A vírusos agyhártyagyulladás kezelése így 3 napot késett, a gyermek maradandó fogyatékosságot szenvedett el, mozgássérült, írni-olvasni nehezen tud.
Az ügyvéddel eljáró családnak az orvosi műhibaperben a bíróság 33 millió forint kártérítést ítélt meg.
Érszűkületes beteg műtétjére három hónap késedelemmel került sor, alsó végtagját amputálták
Érsebészet
A betegnél a lábfájdalom okát gerinc eredetűnek véleményezték, csak 9 hónap múlva diagnosztizálták az érszűkületet. A műtétre csak ezt követő három hónap késedelemmel került sor (orvosi műhiba). A páciens alsó végtagját végül amputálták.
Az ügyvéddel eljáró betegnek az orvosi műhibaperben a bíróság 12 millió forint kártérítést ítélt meg.
A magzat súlyát nem becsülték meg, a szüléskor a magzat válla elakadt, karja lebénult
Szülészet-nőgyógyászat
A terhességi cukorbetegség és az előző magzat súlyának ismeretében különösen fontos lett volna a magzat súlyának becslése a várandósgondozás során, amely elmaradt (orvosi hiba). A magzat vállelakadással született, a karidegfonat vongálódott, az újszülött karja lebénult.
Az ügyvéddel eljáró betegnek az orvosi műhibaperben a bíróság 27 millió forint kártérítést ítélt meg.
10 centiméteres daganatot nem vették észre, a kislány 7 évesen elhunyt
Radiológia
Neurológiai tünetekkel jelentkező 3 éves lány hasi CT felvételén nem vették észre a 10 centiméteres daganatot (orvosi műhiba). Az elsődleges daganatot eltávolították, a lány kemoterápiában és sugárterápiában részesült, ennek ellenére 7 évesen elhunyt.
Az ügyvéddel eljáró hozzátartozóknak az orvosi műhibaperben a bíróság 33 millió forint kártérítést ítélt meg.
Késlekedtek a diagnosztikával a vastagbél daganat okozta bélelzáródásban elhunyt
Hasi sebészet
A hasi panaszokkal érkező férfinél 1 nappal hamarabb fel lehetett volna állítani a bélelzáródás diagnózisát, amennyiben fizikális állapotát rögzítik, időben CT felvétel készül (orvosi műhiba). Az áttétmentes vastagbél daganat a belet elzárta, vérmérgezést és a férfi halálát okozva.
Az ügyvéddel eljáró hozzátartozóknak az orvosi műhibaperben a bíróság 10 millió forint kártérítést ítélt meg.
CTG regisztrátum nem készült, a magzat oxigénhiányos agykárosodást szenvedett
Szülészet-nőgyógyászat
A burokrepesztés után magzati széklettel szennyezett magzatvíz ürült, később oxitocin infúziót kötöttek be az édesanyának, de CTG regisztráció nem készült (orvosi műhiba). A magzat jó Apgar értékkel, de oxigénhiányos agykárosodással jött a világra.
Az ügyvéddel eljáró családnak az orvosi műhibaperben a bíróság 70 millió forint kártérítést ítélt meg.
Pajzsmirigy műtét során idegbénulást szenvedett, kiirtották a gégéjét
Fül-orr-gégészet
A beteg göbös golyva miatt került műtétre. A pácienssel a műtét előtt nem ismertették a műtét kockázatait (orvosi műhiba). A műtét során az ideg megsérült, a hangszalagok lebénultak, teljes gégeirtása került sor.
Az ügyvéddel eljáró betegnek az orvosi műhibaperben a bíróság 20 millió forint kártérítést ítélt meg.
Nyelőcsőirtásos műtét során kórházi fertőzést kapott, amelybe a beteg belehalt
Mellkasi sebészet
Áttétes nyelőcsőrák miatti műtét során a beteg kórházi fertőzést kapott. A műtétet nem antibiotikumos védelemben végezték el (orvosi műhiba). A beteg a láncolatos szövődményekbe fél év után belehalt.
Az ügyvéddel eljáró hozzátartozóknak az orvosi műhibaperben a bíróság 10 millió forint kártérítést ítélt meg.
Az ultrahang vizsgálat kicsúszott az időből, a magzat súlyos agykárosodással született
Szülészet-nőgyógyászat
A II. trimeszteri ultrahang szűrővizsgálatot nem végezték el időben, ennek során a koponya és az agy szerkezetét nem vizsgálták megfelelően. A magzat súlyos agykárosodással megszületett, mert az édesanya nem élhetett a terhesség-megszakítás jogával.
Az ügyvéddel eljáró családnak az orvosi műhibaperben a bíróság 70 millió forint kártérítést ítélt meg.
Cukorbeteg páciens műtétje után kórházi fertőzést kapott és ezért elhalálozott
Infektológia
A cukorbetegségben szenvedő páciens térdprotézis műtéte után felfekvéseket és kórházi fertőzést kapott, amelynek antibiotikus kezelése nem volt megfelelő (orvosi műhiba) és ebből eredően később elhalálozott.
Az ügyvéddel eljáró hozzátartozóknak az orvosi műhibaperben a bíróság 20 millió forint kártérítést ítélt meg.
A kromoszóma vizsgálatról késve értesült, a Down-szindrómás magzat megszületett
Szülészet-nőgyógyászat
A magzatvíz mintavételt követő magzati kromoszóma vizsgálat eredményéről táviratban későn értesítették az édesanyát (orvosi műhiba). Ezért a terhesség-megszakításra rendelkezésre álló időből kicsúsztak.
Az ügyvéddel eljáró családnak az orvosi műhibaperben a bíróság 55 millió forint kártérítést ítélt meg.
Légzésfigyelőre bízott gyermek gyomortartalmat lélegzett be és meghalt
Gyermekgyógyászat
Fél éves gyermekre mechanikus légzésfigyelő vigyázott a kórházba. Fél óránkénti ápolói ellenőrzés ellenére a gyermek gyomortartalmat lélegzett be és ettől megfulladt. Amennyiben a légzésfigyelő helyett a kötelezően előírt pulzoximéterrel figyelik a gyermek állapotát (orvosi műhiba), úgy a sikeres újraélesztésre 10-20% esély lett volna.
Az ügyvéddel eljáró szülőknek az orvosi műhibaperben a bíróság 14 millió forint kártérítést ítélt meg.
Mandulaműtét után 1 héttel a beteg az otthonában elvérzett
Fül-orr-gégészet
Daganatgyanú miatt végzett mandulaműtét kockázatairól a beteget nem tájékoztatták (orvosi műhiba). A műtét után 1 héttel a beteg az otthonában utóvérzés következett be, amelybe a beteg elhalálozott. A daganat gyanúja nem igazolódott az utólagos kórszövettan alapján.
Az ügyvéddel eljáró hozzátartozóknak az orvosi műhibaperben a bíróság 12 millió forint kártérítést ítélt meg.
Nem adtak antibiotikumot, a csecsemő légzési elégtelenségben elhunyt
Gyermekgyógyászat
4 hónapos csecsemő légúti tünetekkel került kórházba. Az orrváladékból tenyésztést nem végeztek, antibiotikumot nem adtak (orvosi műhiba), otthonába bocsátás után 2 nap múlva elhunyt.
Az ügyvéddel eljáró hozzátartozóknak az orvosi műhibaperben a bíróság 12 millió forint kártérítést ítélt meg.
A vesekő eltávolító eszköz hibája miatt éberkómás állapota került a 23 éves anya
Urológia
A betegnél bőrön keresztüli vesekő eltávolítást végeztek. Az eszköz hibájából levegő került a páciens vérébe (orvosi műhiba), amely az agyba elsodródva oxigénhiányt okozott, az édesanya 23 évesen éberkómás állapotba került, 24 órás felügyeletre szorul, önellátásra képtelen.
Az ügyvéddel eljáró családnak az orvosi műhibaperben a bíróság 80 millió forint kártérítést ítélt meg.
Fel nem ismert RH-inkompatibilitás miatt elhunyt csecsemő
Szülészet-nőgyógyászat
A terhesgondozást végző szakorvos a szakma szabályaival ellentétesen járt, mivel az anyai RH ellenanyag-képződés mértékének nem tulajdonított jelentőséget, nem ismerte fel kellő időben a magzat megbetegedésének jeleit, nem végeztetett magzatvíz vizsgálatot (orvosi műhiba), ezért méhen belüli kezelésre sem kerülhetett sor, amellyel jó eséllyel meg lehetett volna előzni az újszülött agykárosodásának kialakulását.
A jogerős ítélet a szülőknek személyenként 6-6 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg.
Rekord kártérítés egy Down-szindrómás családnak
Szülészet-nőgyógyászat
A Nógrád megyei szülőpár gyermeke 2007-ben született Down-szindrómával és társult fejlődési rendellenességekkel (szív pitvar sövényhiány). Az édesanya a védőnő és a háziorvos mellett egy állami egészségügyi szolgáltató és egy magán egészségügyi intézmény (betéti társaság) szülész-nőgyógyász szakorvosainál járt a várandósgondozás során. Az édesanya a fogantatáskor 38 éves volt, de életkora ellenére nem irányították genetikai tanácsadásra, kromoszóma vizsgálatra (orvosi műhiba).
A bíróság az édesanya részére 15 millió, az édesapa részére 10 millió forint nem vagyoni kártérítést és további vagyoni kártérítést ítélt meg.
Koraszülött halálát eredményező bélgyulladás
Gyermekgyógyászat, csecsemőgyógyászat
A 12 hetes koraszülött véres székletet produkált, de az elvégzett hasi ultrahang vizsgálat eltérést nem mutatott, a csecsemő elhalással járó bélgyulladásban elhunyt. Az egészségügyi intézmény a véres széklet ismeretében nem végzett rendszeres fizikális-, vérkép vizsgálatot, elmaradt a széklettenyésztés (orvosi műhiba). A pozitív lelet esetén alkalmazott antibiotikum a koraszülött életét megmenthette volna.
Az édesanyának 5 millió, az édesapának 2 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg a másodfokú bíróság.
Leolvadt a fagyasztó, nem lehetett saját gyermekük
Urológia, andrológia
Egy középkorú férfi bal és jobb heréjén kóros elváltozásokat írtak le egy fővárosi kórház patológiai osztályán, amelynek következtében a heréket eltávolították. A műtét előtt a kórház tájékoztatta a férfit, hogy nem lehet természetes úton gyermeke, ezért célszerű ondósejtjeit spermabankban elhelyezni, amely meg is történt. A spermabank azonban áramkimaradás miatt leolvadt és a szülőpárnak nem lehetett saját gyermeke.
A bíróság a férfinak 6 millió, a feleségnek 3 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg.
Levegő került a gépezetbe, a beteg évekre kómába került
Urológia, andrológia
A beteget a 2010. év tavaszán vesekő bőrön keresztüli eszközös eltávolítására (kőzúzásra) vették fel az egyik vidéki kórház urológiai osztályára. A vesemedencébe ékelődött vesekövet egy német gyártmányú géppel tervezték összezúzni, azonban a gépbe levegő került, így a vesekő zúzó gép levegőt eresztett a beteg vérereibe. A légembólia miatt a beteg évekre kómába került. A bírósági ítélet a gép karbantartásának hiányosságait rótta fel az egészségügyi intézménynek.
A Kúria vesztegetés miatt bűnösnek ítélt több nőgyógyászt és szülésznőt, mert pénzt kértek az ellátásért
Szülészet-nőgyógyászat
Az államilag finanszírozott egészségügyi ellátást megelőző célozgatást, vagy nyomatékos kérést követően adtak pénzt a kezeltek - mutatott rá a tanácselnök szóbeli indoklásában. A tényállás szerint a vádlottak volt, amikor kérdés nélkül jelezték a kezelteknek, hogy hány dolgozónak konkrétan milyen összeggel szokás, illik megköszönni az ellátást. Tanúk korábban elmondták, hogy ezt a jelzést nyomatékos kérésként értelmezték. "Hálára kötelezni senkit nem lehet, és a hálának tarifája sincs" - szögezte le a Kúria.
Hálapénz adására tehát csak utólag, kérés nélkül van lehetőség, azonban a hálapénznek ez esetben is adóvonzata van.
Az agárdi "éhentáplált" fiú haláláért a gyermekorvos is felelős
Gyermekgyógyászat, csecsemőgyógyászat
2013. áprilisában Agárdon meghalt egy másfél éves kisfú, mert szülei nem táplálták megfelelően. Az eset kapcsán Szabó Máté alapjogi biztos hivatalból indított vizsgálatot, hogy kiderítse gyermekjóléti szolgálat, a védőnő és a házi gyermekorvos tevékenysége hozzájárult-e a gyermek halálához. Szabó Máté vizsgálatának eredménye szerint a gyermekorvos nem tett eleget a gyermekvédelmi törvényben foglalt jelzési kötelezettségének, amikor a családdal megszakadt a kapcsolata (orvosi műhiba). A fiú másfél évesen 5 kilót nyomott.
60 ezer forintra büntette a Debreceni Ítélőtábla az orvost a véralvadásgátló elmaradt felírásába belehalt fiú miatt
Háziorvoslás, üzemorvoslás (foglalkozás egészségügy)
Egy korábbi esetből kifolyólag a kórházi zárójelentés előírta, hogy a háziorvos írjon fel véralvadásgátlót a 16 éves fiúnak.
A háziorvost helyettese a fiú papírjai közül az ominózus dokumentumot nem tanulmányozta át alaposan, ezért visszaadta a fiúnak (orvosi műhiba). Véralvadásgátló hiányában a fiú vérrögösödés következetében tüdőembólia miatt halt meg.
Az orvos ezzel a cselekményével megvalósította a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés tényállását.
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték első fokon a vércukormérő jelzését elnéző orvost
Belgyógyászat
A hódmezővásárhelyen háziorvosi szolgálatot teljesítő fiatal orvosnő a vércukormérő "HI' (high - magas) jelzését "hibának" értelmezte (orvosi műhiba). Az 50 év körüli pácienssel cukros vizet itatott (orvosi műhiba), és elmulasztotta a terápia hatását nyomon követni (orvosi műhiba).
Az amúgy is magas vércukor értékkel bíró páciens ennek következtében elhalálozott.
A fiatal doktornőt az elsőfokú bíróság két évre eltiltotta az orvosi hivatás gyakorlásától.
107 millió forintot és havi majd félmilliós kártérítés az agykárosodással született Ákosnak és családjának
Szülészet-nőgyógyászat
Ákos nyakára a köldökzsinór rácsavarodott, amelyet nem vettek észre a fővárosi Szent Imre kórházban (orvosi műhiba).
A per nyolc évig tartott a másodfokon megszületett jogerős ítéletig. A kártérítési összeg majd rekodméretű.
A család a kártérítés összegét Ákos gyógykezelésére költi. A kártérítés összege a kórház máfél havi teljes bérköltségének felel meg.
100 millió forint kártérítést ítélt meg a páciens részére a bíróság, miután egy orvosi műhiba miatt kettétört a karrierje
Traumatológia-ortopédia
Körmendi Péter a Debreceni Vasutas ifjúsági focistája volt. Egy térdműtét kapcsán sebe elfertőződött (orvosi műhiba).
A kialakult szövődmények miatt abba kellett hagyja ígéretesnek ígérkező sportpályafutását.
A jog általános elvének megfelelően a kárt szenvedettet lehetőség szerint olyan állapotba kell hozni, mintha a károsodás be sem következett volna. A kártérítés összege az ígéretes futballista karrier kettétörésének köszönhető.
9 millió forint kártérítést ítélt meg a méhét és újszülött gyermekét elvesztő anyának, illetve családjának
Szülészet-nőgyógyászat
Az édesanya korábban a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban adott életet gyermekének.
Az édesanya a szülés után nem sokkal a soproni kórházba került, ahol már csak a méhe eltávolításának árán tudták kezelni heves vérzését. A per során a győri kóház az orvosi dokumentációjának hiányossága miatt nem tudta sikeresen bebizonyítani, hogy az asszony a szülés után fertőzés nélkül távozott a győri kórházból (orvosi műhiba).
800 ezer forint pénzbüntetésre ítélték a sebészt, miután a háztetőről leesett és nem megfelelően kezelt férfi elhunyt
Sebészet
A későbbi elhunytat a zuhanás következtében súlyos belső sérülésekkel vitte a mentő Marcaliba.
Az orvos eltávolította a páciens lépét, de a hashártya mögötti területet nem tárta fel (orvosi műhiba), így a leszakadt vesét nem vette észre.
Annak sem tulajdonított jelentőséget, hogy, a páciens sebeiből béltartalom távozik a vastagbél átfúródása miatt (orvosi műhiba).
Az orvost, akinek korábban is volt hasonló esete, a bíróság a pénzbüntetésen túlmenően egy évre eltiltotta az orvosi hivatás gyakorlásától.
14 millió forint kártérítésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla a szigetvári kóházat a mandulaműtét után elhunyt fiú esetében
Fül-orr-gégészet és fej-nyak sebészet
Két héttel a korábbi mandulaműtéte után az 5 éves szentegáti gyermek torka vérezni kezdett.
A szigetvári kóházban tárgyi-személyi feltétek hiánya miatt nem végeznek mandulaműtéteket (orvosi műhiba).
Ezért az ügyeletes orvos mentőt rendelt a kisfúnak, hogy őt Pécsre szállítsák.
Az ügyeletes orvos azonban elmulasztotta stabilizálni a páciens állapotát, aki ezért a mentőben elhunyt (orvosi műhiba).
A beteghordót és a szakápolót jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a szegedi betegcsere ügyben
Sebészet
Egy adminisztratív hiba miatt a szegedi II. kórházban egy másik betegen hajtottak végre koponyaműtétet (orvosi műhiba).
A beteghordót és a szakápolót a bíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében találta bűnösnek.
A másodfokú bíróság a vádlottak padjára ültetett két orvost felmentette a vádak alól.
A szakápoló a Legfelsőbb Bírósághoz fordul.
Az altatószer hatására a beteg teste felmelegedett és a páciens elhunyt
Aneszteziológia és intenzív terápia
A beteg keresztszalag szakadása miatt végzett térd műtét előtt a gerinc közeli érzéstelenítésbe egyezett bele. A kórház a műtét során Sevofluran altatószerrel végzett általános érzéstelenítésre (altatásra) tért át (orvosi műhiba). A beteg az alkalmazott altatószerre érzékeny volt, annak hatására a teste extrém módon felmelegedett és a páciens a műtőasztalon elhunyt. Mivel a kórházban az altatószer specifikus ellenszere kellő mennyiségben nem állt rendelkezésre, ezért azt másik kórházból kellett hozatni, amely így 5 órás késedelemmel került beadásra (orvosi műhiba).
A másodfokú bíróság az elhunyt személy gyermekei és szülei részére személyenként 6 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg.
A beteg csontvelőgyulladását orbáncként kezelték, a páciens lábát amputálni kellett
Bőrgyógyászat
A bőrgyógyászati osztályon kezelt beteg orbánca csontvelőgyulladásos szövődménnyel járt. A kórház a páciens kezelésébe későn vont be sebészt, nem végzett mikrobiológiai tenyésztést, nem alkalmazott kontroll röntgen vizsgálatokat (orvosi műhiba). A kórelőzmény ismeretében (visszatérő lábfejgyulladások) a csontvelőgyulladásra gondolni kellett volna, a láb amputálása így elkerülhető lett volna (orvosi műhiba).
A másodfokú bíróság a páciens részére 7 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg.
Az idegcsatornát átfúrták, a beteg rágása és ízlelése részben kiesett
Fogászat, szájsebészet
Fog implantátum beültetésekor az állkapocsban futó ideg csontos csatornáját az operatőr átfúrta, az ideget megsértette (orvosi műhiba). Az ideg sérülését csak jelentős késedelemmel került felfedezésre, amikor a folyamat már visszafordíthatatlanná vált (orvosi műhiba). A beteg féloldali ízlelése és rágása kiesett, ezért táplálkozása nehezített.
Az elsőfokú bíróság az elszenvedett hátrányokért 5 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg a páciens részére.
Agyi érbe sodródott vérrög késedelmes feloldása miatt a beteg jobb oldala lebénult
Neurológia
Az alsó végtagi trombus az agy egyik verőerében akadt meg. A vérrög feloldására rendelkezésre álló 4-6 órás időablakból a kórház a saját hibájából kicsúszott (orvosi műhiba). Az elzáródás mögötti agyi terület vérrellátás nélkül maradt, a beteg jobb oldali alsó- és felső végtagjai megbénultak, jelentős mértékű beszédzavar és vizelettartási nehézség keletkezett.
A másodfokú bíróság a károsult részére 12,5 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg.
Eltávolítása után a végbél daganat utánkövetése elmaradt, a daganat kiújult, a páciens elhunyt
Onkológia
A végbél daganat sebészi eltávolítását követően az onkológiai utógondozás az ún. CEA tumormarker értékét nem a protokoll szerinti gyakorisággal ellenőrizte (orvosi műhiba), a kolonoszkópiás vizsgálatokat elmulasztotta (orvosi műhiba). A diagnosztikai hiba miatt a daganat kiújult, a beteg életét vesztette.
A másodfokú bíróság az elhunyt páciens házastársa részére 6 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg.
A felügyelet nélkül hagyott súlyos depressziós beteg a kórteremből kiugrott és meghalt
Pszichiátria
Az öngyilkossági kísérlet után a traumatológián ápolt páciens diagnózisát a pszichiáter a alkalmazkodási zavarra változtatta a korábbi súlyos depresszió után (orvosi műhiba). A beteget a továbbiakban fokozott felügyeletben nem részesítették (orvosi műhiba). A beteg – egészségügyi állapotában kifolyólag – a kórteremből kiugrott és életét vesztette.
Az elsőfokú bíróság az elhunyt házastársának 4 millió forint, gyermekeinek 5 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg.
Tarkótáji ütésszerű fájdalom esetén elmaradt a kórházba utalás, a beteg fél oldala lebénult
Ügyeleti ellátás
A beteg hatalmas ütést érzett a tarkóján vezetés közben, fájdalma, hányingere alakult ki. Az ügyeletes orvos fájdalomcsillapító injekció mellett pihenést rendelt el (orvosi műhiba), amelyet másnap még kettő alkalommal megismételt, vérnyomást nem mért (orvosi műhiba). A pácienst állapotrosszabbodása miatt a rokonai kórházba szállították, ahol képalkotó vizsgálatokkal az egyik agyi verőér kiöblösödését, annak megrepedését igazolták. A beteg bal oldali felső végtagja a késlekedés miatt lebénult.
Az elsőfokú bíróság a károsultnak 4 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg.
A szem belső gyulladását nem diagnosztizálták, a páciens a fél szemére elveszítette a látását
Szemészet
A szempanaszok hátterében az ideghártya sárgafoltjának időskori degenerációját diagnosztizálták és a beteget ennek megfelelően kezelték, de a szem belső gyulladása felismeretlen maradt (orvosi műhiba). A helyes diagnózis felállítása után végzett többszörös műtéti beavatkozások csak a bal szem anatómiai épségének helyreállítását tették lehetővé, a látás visszaadását már nem, a beteg a látását a fél szemére elvesztette.
Az elsőfokú bíróság a károsult részére 4 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg.
Tölcsérmell műtét alkalmával a beteg szívizomzata megrepedt és a páciens elvérzett
Mellkasi sebészet
Tölcsérmell miatt végzett többedik műtét alkalmával a beteg szívburka és szívizomzata megrepedt, a kialakult uralhatatlan vérzés miatt a páciens elhunyt. A végzetes műtét előtt a szívsebészeti konzultációra nem került sor (orvosi műhiba), a műtétbe szívsebészt nem vontak be (orvosi műhiba), így a szövődmény ellátásának sikeressége lecsökkent. A korábbi műtét eredményeként a szegycsont és a szív pitvar közötti összenövések okozták a beteg halálát.
Az elhunyt gyermek szülője részére 7 millió forint nem vagyoni kártérítés mellett a temetéssel járó költségeket is megítélte a bíróság.
Fejfájásból maradandó idegrendszeri károsodás az MRI vizsgálat hiánya miatt
Idegsebészet
A felperesnél kibírhatatlanná erősödő fejfájás miatt CT vizsgálatot végeztek, amely jelentős mértékű agykamra tágulatot mutatott. Két diagnózis merült fel: agyér-tágulat vagy daganat. Az MRI vizsgálat elvégzését elmulasztották és a további kezeléssel kivártak (orvosi műhiba). A koponyaűri nyomásfokozódás következtében a betegnél súlyos és visszafordíthatatlan idegrendszeri károsodást, látótérkiesést, végtagbénulást és szellemi teljesítmény-csökkenést idézett elő.
A betegnek és családjának több mint 10 millió forint kártérítést ítélt meg a bíróság.
A beteg fél oldala megbénult a 15 perces érleszorítással járó műtét miatt
Érsebészet
A bíróság jogerős közbenső ítéletben megállapította, hogy az alperesi egészségügyi intézmény a felperesen elvégzett – 15 perces érleszorítással (orvosi műhiba) járó – értisztító műtét következményeként fél oldalára megbénult. A felperes a munkaképességét 100%-os mértékben elvesztette, véglegesen, teljes egészében ápolásra és gondozásra szorul.
A 12 millió forint nem vagyoni kártérítés mellett további vagyoni kártérítés megítélésére került sor.
A féloldali heréjét elvesztett kiskorú túl hamar engedték haza a kórházból
Gyermeksebészet
A kiskorú felperesen baloldali here vízsérv kiirtására és jobboldali here leszállására, valamint fitymaszűkület megszüntetésére vonatkozó műtétet hajtottak végre. A műtét után a felperes a többi hasonlóan műtött gyermekektől eltérően nagyobb műtéti duzzanattal került kiadásra.
Amennyiben az alperes nem engedi ki a felperest idő előtt a kórházból (orvosi műhiba), valamint a műtéti beavatkozásokat követően megfelelő konzervatív kezelésekre került volna sor (orvosi műhiba), a gyulladások és a lázas állapot és az ismételt műtétek elkerülhetők lettek volna. A felperes nem kényszerült volna évekig ellátásra, a fájdalom tűrésére, ismételt műtétekre. A here elvesztése a gyermek nemzőképességét nem érintette.
A bíróságok a féloldali here elvesztéséért 2-3 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélnek meg.
A beteg belehalt az epehólyag műtét következtében kialakult hasnyálmirigy gyulladásba
Hasi sebészet
A betegen laparoszkópos epehólyag eltávolító műtétet végeztek. A műtét szövődményeként heveny hasnyálmirigy gyulladás alakult ki, amelyet késve, illetőleg nem megfelelő módon kezeltek (orvosi műhiba), ezért a beteg meghalt. Amennyiben az egészségügyi ellátás megfelelő lett volna, úgy az nagyobb életben maradási esélyt nyújthatott volna a betegnek.
Az özvegynek és gyermekének 4-4 millió forint nem vagyoni kártérítés mellett a temetéssel járó vagyoni károkat is megítélte a bíróság.
A hashártya daganat utánkövetését elmulasztották, a páciens petefészkeit el kellett távolítani
Szülészet-nőgyógyászat
A nőgyógyászati panaszokkal jelentkező páciensnél hashártya daganatot írt le a szövettan a műtéttel eltávolított tumorban. A daganat megfelelő gyakoriságú utánkövetését elmulaszották (orvosi műhiba), így az kiújult, amelyet nem vettek észre időben (orvosi műhiba). Amennyiben a kiújult daganatot időben eltávolítják és kemoterápiával kezelik, úgy elkerülhető lett volna a petefészkek eltávolítása.
A bíróság a károsult részére 4 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg.
A várandósgondozás során nem észlelték az alkar hiányát (végtag fejlődési rendellenesség)
Szülészet-nőgyógyászat
A várandósgondozás során végzett ultrahang vizsgálatok során a végtagok leírását elmulasztották (orvosi műhiba), így felfedezetlenül maradt, hogy a magzat bal felső végtagja könyökből hiányzik, a jobb felső végtagon a harmadik, vagyis a középső ujja nincs meg. A születéskor a negyedik és ötödik ujj a normális méretektől eltérő és összenőtt állapotban volt, az alsó végtagokon sípcsont deformitást észleltek.
A bíróság a szülők részére személyenként 4 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg.
A felismeretlen Streptococcus fertőzés a magzat súlyos agykárosodását idézte elő
Szülészet-nőgyógyászat
Az édesanya vizeletüledék- és hüvelyváladék mikroszkópos vizsgálata elmaradt, az anyai hőmérsékletet és pulzust nem a szükséges gyakorisággal ellenőrizték, így nem derült fény a Streptococcus fertőzésre, amelyre így antibiotikum kezelést sem adhattak (orvosi műhiba). A felfedezetlen és kezeletlen fertőzés következtében a gyermek kisfejűségben szenved, vak, szomatomentálisan súlyosan visszamaradott, epilepsziás.
A bíróság a gyermeknek 10 millió, a szülőknek személyenként 7 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg.
A HELLP-szindrómát nem ismerték fel, a csecsemő meghalt, az édesanya méhét eltávolították
Szülészet-nőgyógyászat
A várandósgondozás során tapasztalt hirtelen testsúlynövekedés után nem végeztek a terhességi mérgezés irányában további vizsgálatokat, majd a kórházi felvételkor nem sürgősséggel történt a minták levétele, a laboratóriumi vizsgálat, az eredmények megismerése, nem végeztek tartós CTG észlelést, valamint időszakosan magzati szívhanghallgatást (orvosi műhiba). A HELLP szindróma így az újszülött halálához, valamint az édesanya méhének eltávolításához vezetett.
A bíróság az édesanyának 8 millió, a férjnek 5 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg.
A visszamaradt méhlepényt nem ismerték fel, az édesanya méhét el kellett távolítani
Szülészet-nőgyógyászat
A szülés után a méhlepény a méhben visszamaradt, amelyet nem vettek észre, mert csupán méhtapintásos vizsgálatot végeztek, hüvelyi ultrahangvizsgálatot, egészségügyi küretet nem (orvosi műhiba). A következményes kismedence gyulladás a méh eltávolításához, vérmérgezéshez, szívbillentyű gyulladáshoz vezetett, pacemaker beültetésre volt szükség.
A bíróság a károsultnak 6 millió, a házastársának 4 millió forint kártérítést ítélt meg.
A szülés során megrepedt méh ellátásával 45 percet késlekedtek, az édesanya elhalálozott
Szülészet-nőgyógyászat
A szülés során megrepedt méhet 30 perc késéssel diagnosztizálták (orvosi műhiba). A kórisme felállításától a hasfeltáró műtét kezdetéig pedig 45 perc telt el, ami az életveszélyes állapotra és a vitális javallatú műtétre tekintettel nem felelt meg az elvárható szakmai gondosságnak (orvosi műhiba). Az édesanya kivérzett, elhunyt.
A bíróság a gyermekeknek személyenként 10 millió, az élettársnak 2 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg.
A magzat súlyát nem megfelelően becsülték meg, ezért a válla elakadt és a karja lebénult
Szülészet-nőgyógyászat
A második magzat súlyát a várandósgondozás során nem becsülték meg megfelelően (orvosi műhiba). Nem értékelték az első gyermek cukorbetegségét, a terhességi diabetes kezeletlen maradt, a bőr alatti zsírszövet vastagságát nem mérték meg (orvosi műhiba). A 4000 gramm feletti magzat válla a szülőcsatornában elakadt, és a féloldali karja vállból lebénult.
A bíróság a gyermeknek 8 millió, a szülőknek személyenként 4 millió, a testvérnek 2 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg.